Házirend és Adatvédelem

Házirend és Adatvédelem

Házirend

HÁZIREND a szálláson tartózkodó valamennyi vendégre vonatkozik!

  • Hogy biztosítsuk kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel.
  • A foglalás igazolásánál feltételezhető, hogy Ön ismeri és elfogadja ezt a házirendet, valamint, hogy be is fogja tartani. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.
  • Érkezéskor a vendég köteles a tulajdonosnak átadni az adatfelvétel miatt a személyes dokumentumait (útlevél vagy személyi igazolvány) és az esetlegesen még fizetendő összeget. Vendégeink a szobákat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el.
  • A vendégek felelősek a szálláshely tisztaságáért, valamint ezt a tisztaságot kötelesek megőrizni.
  • Kérjük a szálláshely épületeit, eszközeit rendeltetésszerűen használni, a tűz- és balesetvédelmi szabályokat betartani.
  • A szálláshelyen este 22.00 órától, reggel 6.00-ig hangoskodni, a szomszédok és a többi vendég pihenését zavarni szigorúan tilos. Ezen a területen 22:00 órától csendrendelet van érvényben.
  • A szállás területén okozott kárt a károkozó vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.
  • A szálláshely területére behozott személyes értéktárgyakért (pl. ékszer) felelősséget nem vállalunk. A vendég köteles vigyázni a személyes holmijára és értékeire, amennyiben a szálláshelyen hagyja őket, vállalja a felelősséget az esetleges eltűnésükért. Ez a felelősség a tulajdonost nem terheli. Amennyiben elhagyja a szállást, kötelező bezárni az ajtót és az ablakokat.
  • Megkérjük, hogy óvják a szálláshelyet és a szállás belterében, és külterében található berendezéseket.
  • TILOS a bútorokat áthelyezni, vagy kivinni a benti felszerelést, a törölközőt vagy takarót a strandra.
  • Háziállat csak a tulajdonosok előzetes beleegyezésével hozható!
  • A szálláshely belső és külső részébe szigorúan tilos beengedni olyan személyeket, akik nem használói annak a szállásegységnek. Amennyiben a észreveszünk olyan személyeket, akik nincsenek regisztrálva vagy nincsenek bejelentve a foglalás során, akkor a tulajdonosnak jogában áll lemondani a szállást minden vendég részére.
  • Dohányozni csak az erre kijelölt helyen szabad, a kihelyezett hamutálba hamuzva az erkélyen. Az apartmanban dohányozni szigorúan tilos és tűzveszélyes!
  • A szálláshelyen, 18 éven aluli vendégek szeszes italt nem fogyaszthatnak, nem dohányozhatnak!
  • A talált tárgyakat kérjük nálunk jelezni, és mi visszajuttatjuk az illetékeseknek.
  • Balesetről, vagy egyéb rendkívüli eseményről a szállás vezetőjét azonnal tájékoztatni kell.
  • A távozás napján kötelesek a szálláshelyet elhagyni 10:00-ig, hogy ki lehessen takarítani és előkészíteni másik vendégeknek. A szállást, amelyet lefoglaltak, olyan állapotban kell elhagyniuk, amilyenben az érkezésükkor volt - rendben és sértetlenül.
  • A szállásról kizárható az a személy, aki: bűncselekményt vagy szándékos rongálást követ el, saját vagy más testi épségét veszélyezteti, 22.00 és 6.00 óra között a pihenni vágyók nyugalmat zavarja. A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet, és ha megbontja a békét. A szállás lemondása esetében, a házirend megsértése miatt, a befizetett szállásdíj nem jár vissza.
  • A szállás elfoglalása előtt magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat.
  • A házirend által nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó jogszabályai az irányadók.

TISZTASÁG

Takarítás és alapos fertőtlenítés a vizes helyiségekben, szobákban, minden használati tárgy alapos áttörlése

A mindig friss ágyneműhuzatok magas hőfokon kezeltek, patyolatban tisztíttatjuk.

239/2009. (X.20.) Korm. rendelethez az Üzemeltetési követelmény:

Takarítás:

az apartman legalább hetente egyszer, ágyneműhuzat- és törülközőcserével egyidejűleg. (ágynemű: 1 db paplan, 1 db párna személyenként, törülköző: 1 db kéztörlő, 1 db nagyméretű törülköző személyenként), az új vendégek érkezése előtt minden esetben.

Fürdőszoba/zuhanyozó vagy mosdó bekészítése: adagolós folyékony szappan vagy tusfürdő, hajszárító és higiénikus kézszárításra alkalmas bekészítés.

WC bekészítése: WC-papír, tartalék WC-papír, higiénikus kézszárításra alkalmas bekészítés.

Üzemeltető: Heinekné Vereckei Mária Erzsébet

Székhelye: 8600 Siófok, Beszédes József sétány 42. földszint 10.

Adószám: 65367065-1-41

E-mail címe: nyarfasapartman@gmail.com

Telefonszám: +36 30 258 2417

Adatkezelő fő tevékenysége: Magánszálláshely szolgáltatás

NTAK száma: MA23063535

24-órás ügyeleti szolgáltatás telefonon:

Bakó Patrícia Mercédesz: 06302582417

A megadott érkezési/elutazási időpontban átadjuk az apartmanokat, várható érkezést előtte 1-2 nappal egyeztetjük, érkezés előtt 15 perccel telefonáljanak.

Takarítás hetente egyszer ágynemű és törölköző cserével (egy hétnél hosszabb tartózkodás esetén)

Napi takarítás kérése igény szerint kérhető!

Nyárfás apartman | 2023 | Üdvözlünk a Balatonon
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el